2010. október 19.

 


 

2010. október 4-én a Veszprém megyei Kolontár határában átszakadt a Magyar Alumínium Termelő És Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság által működtetett timföldgyár zagytárolója.
A katasztrófa két lakott települést – Kolontárt és Devecsert – érintett; mind a lakókat, mind az épített környezetet pusztítva ezzel.
Október 9-én hajnalban kitelepítették Kolontárt, a lakosok azóta már vissza is mehettek.
Október 5-étől a térsgében dolgozott egy rádiós csapat, melynek több tagja is a Civil Rádióból érkezett.

 

Az eseményekről, a kitelepítés éjszakájáról készült felvételeink kapcsán a Merítés következő adásában az első hét krónikáját hallhatják. Orbán Viktor és Dr. Illés Zoltán a kormány intézkedésiről és álláspontjáról tájékoztat. A Greenpeace ez ügyben illetékes programkoordinátorával arról a kérdésről beszélgettünk, hogy milyen állapotokra érkeznek vissza a kolontáriak; a katasztrófavédelem munkatársával pedig arról, hogy milyen lépések történnek ma Magyarországon egy ilyen kritikus helyzetben.

A helyszínen az első héten készült anyagok által felvetett témákra reagálnak a stúdióban:
Rosta Gábor, a Zsigmond Király kommunikáció és válságmenedzsment tanára, Tömöri Balázs, a Greenpeace kampányfelelőse és a katasztrófavédelem egy képviselője - ezúttal élőben.

Műsorvezető: Tóth Móni

merites@civilradio.hu


 

A bejegyzés trackback címe:

https://merites.blog.hu/api/trackback/id/tr112374185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása