2010. december 15. szerda, 19:00

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prof. Lesley Page


A Merítés első szerda esti adása újra előveszi az otthonszülés témáját. Korábbi témánk elővételének oka, hogy nem rég hazánkba érkezett egy nemzetközi szakember, prof. Lesley Page igazságügyi szakértő, bába. A professzorasszony látogatásának a célja volt egyebek mellett, hogy szakmai tanácsokat adjon a magyarországi döntéshozóknak az újraszabályozáshoz.

Lesley Page 1992-ben Angliában részt vett az új nemzeti szülészeti eljárásrend kidolgozásában, majd 10 évvel később annak felülvizsgálatában, valamint szerepet vállalt a kanadai bábai tevékenység szabályozásának megalkotásában is. Az angol egészségügyi kormányzat munkáját bizottsági elnök-helyettesként 6 éven keresztül folyamatosan segítette. 2007-ben az angliai egészségügyi rendszer javítását szolgáló közhasznú alapítvány, a King's Found szakértőjeként a szülészeti eljárások biztonságát vizsgálta.

A professzorasszony a hazai szülészeti reformért és dr. Geréb Ágnes szabadonbocsátásáért küzdő civil szervezetek meghívására érkezett november 28- án Budapestre, hogy felajánlja szakmai segítségét a magyar kormányzatnak a folyamatban lévő otthonszülés-szabályozás kidolgozásában, valamint átadja szakmai tapasztalatait a civil szervezetek által sürgetett szülészeti reformmal, a bábai tevékenység megerősítésével kapcsolatban.

Prof. Lesley Page azzal a szándékkal is érkezett Magyarországra, hogy szakmai érveivel elősegítse dr. Geréb Ágnes szabadon bocsátását. Egy levelet is átadott Magyarország kormányának, amelyben a világ minden tájáról 31 vezető szakember kéri a doktornő szabadon bocsátását.

Hogy fogadták a véleményét, tanácsait? Hogy látja ő a magyarországi szülészeti rendszert? Az ilyen fajta reformok hogy zajlottak, zajlanak más országokban? Hogy halad a magyarországi szülészeti reform és Geréb Ágnes ügye?

 

Műsorvezető: Szabó Zoltán
tel: 1 489 0999
SMS: 30 228 9800

merites@civilradio.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://merites.blog.hu/api/trackback/id/tr662494647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása