2010. október 5-i adás

letöltés lent... 


 

  

Nap, mint nap találkozunk velük. Van, aki undorral, van, aki szánalommal, van, aki dühvel tekint rájuk. Van, akinek már annyira megszokta a szeme, hogy szinte észre sem veszi őket. Valószínűleg, mióta létezik civilizált emberi társadalom a Földön, ők vannak: a hajléktalanok.

 

A hírvilágban vannak szezonális témák, melyek az év egy-egy időszakában újra és újra előkerülnek. Tavasszal sokat hallunk árvizekről, nyáron vízbefulladásokról, télen pedig szinte minden héten hallunk utcán megfagyott emberekről. Amikor ezeknek a híreknek szezonjuk van, sok megoldási kísérlettel, javaslattal is találkozunk, melyek mind elvileg azt hivatottak elérni, hogy a következő szezonban már kevesebbet halljunk árvizekről, fulladásokról, halálra fagyott hajléktalanokról.

 

 

A hajléktalanhelyzettel kapcsolatban azonban nem ez az egyetlen égető probléma. Pont a fagyhalál elől és a túlélést keresve kapualjakba, forgalmas helyekre, aluljárókba gyűlnek. Ha jobb az idő, a legforgalmasabb tereken kéregetnek, ha rosszabb, az aluljárókban, árkádok alatt isznak, beszélgetnek. Néha hangosak, gyakran büdösek, esetenként agresszívek. A tényt, hogy ezen változtatni kell, senki nem vitatja.

 

Szeptember elején megjelent a Belügyminisztérium honlapján egy törvénymódosítás-tervezet. Az építési és területrendezési törvény tervezett módosításába bekerült egy passzus, mely először definiálná a közterület fogalmát, aztán meghatározná annak rendeltetésszerű használatát, végül fehatalmazná az önkormányzatokat, hogy az ettől eltérő-közterülethasználatot szabálysértésnek minősítse, s mint ilyet szankcionálhassa. A tervezet a részletes indoklásban külön ki is emeli a hajléktalanok életvitelszerű utcán lakását, mint nem rendeltetésszerű közterület-használatot.

 

    
 A Város Mindenkié mozgalom aktivistái a Belügyminisztérium előtti füvön szunyókálva tiltakoztak a tervezet ellen

A szöveg sokaknál kiverte a biztosítékot. A külön célcsoport megjelölése, a jogi koherenciazavarok és a tény, hogy mindez az építési törvény módosításába van belerejtve, sokak szerint rendkívül aggályos. Először A Város Mindenkié jogvédő mozgalom hívta fel rá a figyelmet. Őket követve pedig az összes jelentősebb hajléktalanokkal foglalkozó civil szervezet, politikusok és jogászok is hangot adtak ilyen vagy olyan aggályuknak a szöveggel kapcsolatban.

 

Az műsorban a Hajlék Nélküliek Jövjéért Alapítvány ügyvezetője, Besenyei György szociológus, Lápossy Attila alkotmányjogász, az ELTE alkotmányjogi tanszékének oktatója és a fent említett A Város Mindenkié mozgalom képviseletében egy volt hajléktalan, Csepregi László Iván mondta el véleményét az aktuális helyzetről, az ellátórendszerről, a tervezett törvénymódosításról és alternatív megoldási javaslatokról.

 

A műsor meghallgatása utáni elgondolkodtató levezetésként, vagy  előtte vagy csak úgy érdemes elolvasni egy témába vágó történetet az urbangekko.blog.hu-n.

 


Letölthető anyagok:

 


 Teljes műsor (01:51:46 - 204 MB)


  Beszélgetés Besenyei Györggyel a Hajlék Nélküliek Jövjéért Alapítvány ügyvezetőjével (00:45:23 - 83,1 MB)


Beszélgetés Csepregi Lászlóval, a A Város Mindenkié aktivistájával (01:06:54 - 122 MB)


Beszélgetés a Lápossy Attila alkotmányjogásszal (00:34:32 - 63,2 MB)



 

Cikkek >>>


A Belügyminisztérium törvénymódosítás-tervezete - pdf >>>


A módodsítástervezet releváns részei - doc >>>


 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://merites.blog.hu/api/trackback/id/tr452351165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-=szz=- 2010.10.08. 21:08:54

Lápossy Attila a műsorban megszólaló alkotmányjogász hívta fel rá ma a figyelmem, hogy a törvényjavaslat megjelent az Országgyűlés honlapján.

www.parlament.hu/irom39/01245/01245.pdf

Itt már a kormány javaslataként jelenik meg, ami azt jelenti, hogy a kormány megvitatta és elfogadta saját javaslataként a szöveget. Jelenleg tehát a Parlament elé terjesztés szakaszába lépett a szöveg.

A javaslat szövegén lényegében nem változtattak. Csupán a "hajléktalan" szót hagyták ki az indoklásból. Ettől viszont még az alkotmányjogi aggályok, melyekről a műsorban beszélgettünk fennállhatnak.
süti beállítások módosítása