2010.12.15. 23:17
Újra otthonszülés - LETÖLTÉSEK
2010. december 15-i adás
letöltés lent...
Az otthonszülés az elmúlt hónapokban a figyelem középpontjába került. Szeptember közepén egy tervezett otthonszülés során fellépő komplikáció következtében meghalt egy csecsemő – a sajtót azóta már-már napi szinten foglalkoztatja a téma...
Geréb Ágnes neve Magyarországon egybefonódott az otthonszüléssel. Az intézményen kívüli szülés gondolata az elmúlt 20 évben az ő tevékenysége folytán került be a köztudatba. Az otthonszüléssel kapcsolatos híradások is szinte mind egytől-egyig valamiképpen összefonódnak a nevével. Különösen október óta, amikor előzetes letartóztatásba került...
Geréb Ágnes 1977-ben végezte el az orvostudományi egyetemet Szegeden. Már ekkor, pályája elején „renitens”-nek számított: apákat csempészett be a szülőszobákba. A klinika vezetője - aki évekkel később büszkén nyilatkozta, hogy náluk volt az első apás szülés, - Geréb Ágnest ezért akkor fél évre eltiltotta szakmája gyakorlásától. Az apás szülés ugyanis akkor nemcsak ismeretlen szokás volt Magyarországon, de jogszabályok értelmében tilos is.
1982-ben letette a szülészet-nőgyógyászati szakvizsgát, 4 évvel később ’86-ban pedig, pszichológiai diplomát szerzett az ELTE-n.
Az első otthonszülést 1989-ben kísérte. Az intézményen kívüli szülés témájával ezután kezdett komolyabban foglalkozni. 1990-ben féléves tanulmányúton vett részt Amerikában az otthonszülések szakmai gyakorlatának tanulmányozására. Haza térése után még négy évig dolgozott a Szegedi Női Klinika szülész-nőgyógyászaként, de emellett már folyamatosan vállalt otthonokban is szülés kísérést. 1994-ben hagyta ott a kórházat; az akkor alapított Napvilág Születésház munkatársa lett. Azóta is többször állt már bíróság előtt…
| |
Geréb Ágnes
|
Jelenleg Geréb Ágnes eltiltás alatt áll a szakmájától. Egy 2000-ben lezajlott, általa kísért otthon szülés során az újszülött súlyos és maradandó agykárosodást szenvedett, majd röviddel később meghalt. Geréb Ágnest foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolták. Első fokon ugyan a bíróság felmentette, másodfokon viszont a Pest Megyei Bíróság bűnösnek találta és három évre eltiltotta a szülész-nőgyógyász szakma gyakorlásától.
Most is tartó előzetes letartóztatása épp ehhez az eltiltáshoz köthető. Jelenleg ugyanis a bába ellen két eljárás is folyik. Egy büntetőper, melyben négy korábbi , 2003 és 2007 között zajlott otthonszüléses esetet vizsgálnak összevonva. A vád mind a négy esetben: foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés. Ebben az ügyben a szülésznő nincs előzetes letartóztatásban. Ami miatt Geréb Ágnes most rács mögött ül, egy másik, még nyomozati szakban lévő ügy. Közvetlenül ez köthető a sajtóban gyakran hivatkozott október 5-i esethez, amikor a Napvilág Születésházba mentőt kellett hívni egy asszonyhoz, akinél komplikációk léptek fel. Ekkor vették a bábát őrizetbe.
Ezt követően az ügyészség indítványozta az előzetes letartóztatást, melyet a bíróság el is rendelt. Geréb azóta is előzetesben van. Ebben az ügyben is foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés a vád. Az előzetest elrendelő végzés indoklása szerint megalapozott a gyanú, hogy Geréb Ágnes az eltiltás ellenére - tehát jogosulatlanul - folytatott rendszeresen ellenszolgáltatásért szülész szakorvosi tevékenységet. Ez alapján pedig feltételezhető, hogy a gyanúsított szabadon hagyása esetén tanúk befolyásolásával, a bizonyítékok megsemmisítésével vagy elrejtésével megnehezítené a bizonyítást. Mivel a Fővárosi Bíróság nem rég elutasította fellebbezését az előzetes letartóztatás meghosszabbítása ellen, a szülésznő legkésőbb január 8-ig még biztos, hogy börtönben marad. A bíróság a következő tárgyalást január 4-ére tűzte ki.
Geréb Ágnes szabadon engedéséért már többször tüntettek civil szervezetek itthon és külföldön is. Legutóbb például New Yorkban a magyarországi főkonzulátus előtt. A civilek a szülész-nőgyógyász szabadon bocsátása mellett egyben azt is követelik, hogy a kormány rendezze végre az otthon szülés szabályozását.
A jogalkotási folyamat pedig mostanra már kezd révbe érni. A szakma és a politika elképzelései egyre kötzelítenek egymáshoz. Az otthonszülés támogatói pedig úgy tűnik nagyrészt elégedettek a szöveggel. Legalábbis elégedettebbek, mint a legutóbbi, 2008-es tervezettel kapcsolatban voltak. Az akkori egyeztetések Horváth Ágnes akkori egészségügyi miniszter távozásával abba is maradtak. A mostani kormány és a szakmai szervezetek ősszel kezdtek egyeztetésbe az intézményen kívüli szülés szabályairól. A jelenlegi rendelettervezet egyebek mellett lefekteti, hogy intézményen kívüli szülést csak olyan helyre lehet tervezni, ahonnan legfeljebb 20 percen belül elérhető kórház. A rendeletben pontosan meghatároznák, hogy milyen körülmények között lehetséges otthonszülés és mik a kizáró téynezők. Az egyeztetés résztvevői szerint egyébként ez utóbbi körül van a legnagyobb vita. Eddig úgy tűnik, hogy kizáró ok lehet például a HIV fertőzöttség, korábbi császármetszés illetve a veszélyeztetett terhesség. Alsó és felső korhatárt is megjelölhetnek. Eszerint otthon csak 18 és 35 év közötti nő szülhetne. A kizáró okok meghatározásában tehát még nincs teljes egyetértés. A szakmai szervezetek, köztük például a Szülők a Szabad Szülésért társaság bízik benne, hogy ezügyben is sikerül még közelíteni egymáshoz az álláspontokat. Sokak szerint ugyanis leginkább az egyes várandós anyák általános állapotát kellene nézni, nem pedig a kort, vagy azt, hogy volt-e korábban császármetszése. A korábbi császármetszés esete azért is sarkalatos pont, mert vannak párok, akik épp amiatt nem szertnék, ha a következő gyermekük kórházban jönne világra, mert az előzőnél indokolatlannak érzik, hogy császármetszést végeztek az anyán. Egyelőre a tervezetből hiányzik még a finanszírozási kérdések rendezése is. A jelenlegi helyzetben ugyanis a TB nem támogatja - és ha erről nem rendelkeznek külön, a jövőben sem fogja támogatni - az intézményen kívüli szülést. Kapronczay Stefánia, a TASZ betegjogi programigazgatója szerint ez csorbítja az egyenlő bánásmód elvét. Hozzátette: az egészségügyi kormányzat részéről már elhangzott az ígéret, hogy ezt a kérdést is rendezik. Az intézményen kívüli szülések szabályozása egyébként jövő év áprilisától léphet életbe.
Geréb Ágnes ügyéről és az otthonszülés magyarországi jogi hátteréről egyébként nem rég a neves brit lap a Guardian is beszámolt már. Az írás „rendkívül tapasztalt szülész-nőgyógyász”-nak és „nemzetközileg elismert otthonszülés-szakértő”-nek nevezi Geréb Ágnest. A brit lap szerint továbbá „a szülészet a legjövedelmezőbb részleg az állítólag ingyenes magyar egészségügyben”, ahol a szülők akár egész havi fizetésüket is kifizetik az orvosoknak, akiknek kötelező jelen lenniük minden szülésnél.
Lesley Page |
Geréb Ágnes fogva tartását egyébként nemcsak a Guardian teszi szóvá. A pár hete hazánkba érkezett brit bába szaktekintély, Lesley Page szakmai tanácsain kívül egy levelet is hozott magával, melyet több mint 30 nemzetközi szaktekintély írt alá az egészségügy különböző területeiről. A levél tulajdonképpen egy petíció, mellyel Geréb Ágnes szabadon bocsátását követelik.
Kifogások egyébként nem csak magával a fogva tartás tényével szemben merültek fel, hanem a körülmények és a bánásmód miatt is. December elején a budapesti rendőr-főkapitány helyt adott Geréb Ágnes panaszának, és fegyelmi eljárást indított, hogy kiderüljön, kik felelősek a fogva tartása során őt ért megalázó bánásmódért. A konkrét panasz egy látogatással kapcsolatos motozás ellen szólt. Két országgyűlési képviselő látogatta meg Geréb Ágnest még az őrizetbe vétele után nem sokkal. A látogatás előtt és után is meztelenre vetkőztetve kutatták át a fogva tartottat. Fazekas Tamás, Geréb Ágnes ügyvédje panasszal élt az eljárás ellen, a főkapitány pedig megállapította, hogy a vetkőztetéses motozás szakszerűtlen volt, annak jogalapja is hiányzott. Ezért fegyelmi eljárást indított az ügy további kivizsgálása érdekében.
Közben az otthonszülés ügye és a jogi szabályozatlanságból fakadó helyzet már Strasbourgig is eljutott. Tegnap az Emberi Jogi Bíróság Magyarország ellen döntött, amikor kimondta egy konkrét ügy kapcsán, hogy a magyar jogszabályok a konkrét esetben biztos csorbították egy anya - Ternovszky Anna - magánélethez és családi élethez fűződő jogait. Az asszony ugyanis otthoni szülést tervezett, de erre nem nyílt lehetősége, mert a felelősségre vonástól tartó egészségügyi szakszemélyzetet a jelenlegi jogi előírások eltántorították a segítségnyújtástól. Aggodalmukat pedig arra alapozták, hogy az elmúlt években volt példa ilyen ügyben büntető eljárásra Magyarországon. Fazekas Tamás, Geréb Ágnes ügyvédje (aki Ternovszky Annát is képviselte Strasbourgban) szerint az Emberi Jogi Bíróság döntése közvetlenül nem lesz hatással Geréb Ágnes bírósági ügyeire. Mint elmondta, az viszont biztos, hogy Strassbourg határozata után a magyar bíróság már nem érvelhet azzal, hogy otthon szülni eleve jogellenes.
***
A műsor vendégei voltak:
- Szabó Ágnes - Szülők a Szabad Szülésért
- Kapronczay Stefánia - betegjogi programigazgató, TASZ
- Kiss Anna - büntetőeljárás-jogász
- Fazekas Tamás - Geréb Ágnes ügyvédje
- Lesley Page - brit igazságügyi szakértő, bába (felvételről)
Letölthető anyagok:
Összefoglaló a korábbbi adásból (11:23)
Beszélgetés Lesley Page brit bába szkértővel (12:02)
Beszélgetés Lesley Page-dzsel fordítás nélkül (12:02)
|
Egészségpolitikai Figyelő 2010/40 - pdf >>>
Orvosok a Szabad és Biztonságos Születésért nyilatkozata - pdf >>>
A Holdudvar Bábaház nyilatkozata az otthonszülésről - pdf >>>
Az otthonszülés veszélyei: szülészeti szempontok - pdf >>>
Publication of International Childbirth Experts’ Petition
In support of Dr. Agnes Gereb - pdf >>>
Szólj hozzá!
Címkék: politika anya társadalom egészségügy törvény otthonszülés civil szervezet dúla bába műsorletöltés
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.